Ide-oda pillantás Ági szemével

Én még az általánosban is akartam volna színdarabokat betanulni és előadni.. a közönség elé kiállás a zenélés miatt nem jelentett akadályt, ám, akkor nem volt erre lehetőség és igazából idő se nagyon. Aztán feljöttem a Salamonba és tudtam ,hogy én szinire fogok járni ha időm nem lesz rá, akkor is! Összejött. Elmentem az első próbára, vagy.. nevezzük inkább meghallgatásnak, ééés jól éreztem magam. Aztán eltelt néhány hét és már otthon éreztem magam, vártam a szinit ,megszerettem a társaságot és kóstolgattam Gábor munkamódszerét is.

            Szép lassan rá is éreztem a dolgokra és aztán kezdett zavarni, amikor lötyögés volt és láttam, hogy mindenki szereti a szinit, de mégsem áll úgy oda, ahogy kellene. Éppen ezért örülök idén ennek a pontrendszeresdinek. Nem gondoltam, hogy Gábor tényleg kirak, ha nem lesz meg, mert.. nem álltunk/állunk úgy pontokkal, hogy könnyűszerrel kitudjuk gyűjteni az ötvenet. Aztán rájöttünk, hogy idén valami egészséges munkamorál kialakítását próbálja megcélozni Kolozsi úr, amihez nem kisujj kell, hanem összeszorított fogak, valódi hozzáállás és, hogy munkával tudjuk kifejezni, hogy tényleg érdekel és szeretjük. Nagyon várom már a november végét! :)

            Térjünk vissza tavalyra.. Nekem nagyon sokat jelentett akkor is a csapat. Szerettem a Pesti mese ötletét és imádtam a szerepemet. Sajnálom az ODIF-os szereplést. Én akkor, ott a takarásban abszolút nem éreztem nyúzottnak, és nem értettem a közönséget, hogy miért nem veszik az adást.

Remélem, tényleg nagyon remélem, hogy a következő az egy oltárian ütős előadás lesz és megmutatjuk, hogy tudunk mi jobbat is. Hajrá gyerekek, gyerünk Maszkító!

Egy vélemény…

Gondolom ha már eljöttél színjátszó körre a Maszkítóhoz, van valami célod is amit szívesen elérnél ennek segítségével. Ha más nem is, bár az, hogy rájöjj ez neked való-e… 

Mindenkinek megvan az esélye, hogy kirobbanjon és megmutassa mire is képes itt. Van aki több van aki kevesebb tehetséggel. Van akiből tényleg nem lehet színészt faragni, van aki egyből berobban a hazugságok világába, s van akinek idő kell kibontakozni, hogy rájöjjön ő is és a körülötte levők is, hogy van amivel elkápráztassa a közönséget. 

Ha engem kérdeztek, az ember olyat ne csináljon amit nem szeret. Én nem is tudom az csinálni amit nem szeretek. 

8. osztály közepén eljött hozzánk egy lány, aki dráma szakon jár, és be akarta mutatni az iskolát ahova lehetett pont abban az évben felvételizni. Mivel, hogy oda csak minden második évben lehet és mi pont ebbe estünk bele. Rettenetesen tetszett minden ahogy bemutatta, ahogy elmesélte, hogyan működnek a dolgok. Kifejezetten tökéletes lett volna nekem ez az osztály, mert a színészetet, az álcázást, hazudozást nem tudom megunni, és ráadásul nem szeretek tanulni, pontosabban nem szeretem megtanulni azt ami nem érdekel. Sajnos nem sikerült, hogy oda menjek, mert a szüleim nem engedtek ki a városból csak iskola miatt. És ráadásul édesanyám olyat mondott nekem a színészetről amit soha nem felejtek el… Így tehát idejutottam, és rátaláltam a Maszkítóra aminek nagyon örülök, mert itt megpróbálhatom, hogy kár volt-e kihagyni ezt a lehetőséget, vagy tényleg nem nekem való ez. 

Mikor hallottam, hogy a Figura egyik színésze segít nekünk, csodálkoztam, hogy miért pazarolja az idejét ennyi bolond kamaszra, akik nagy része azt se tudja mit akar az élettől, bár mégis jól esett. Gábor, mára már kijavította hibás elgondolásaim, és rájöttem, hogy a dolgok nem mennek olyan könnyen. A szabály amit behozott, jónak tartom, mert itt tényleg megmutatkozik, hogy ki akar további sikereket elérni a színpadon és ki képes is rá, hogy harcoljon ezért. Talán kicsit több időt is hagyhatna, mert lehet, hogy van akinek tényleg ott pislákol a tehetség csak még nem találta meg azt amivel lángra is lobbanthatja. 

Szerintem büszkék lehetünk és szerencsésnek érezhetjük magunk amiért akadt egy ilyen jólelkű színész aki foglalkozik velünk. 

Gáspár Katalin

Ágnes véleménye

Írjak a Boldogtalanokról? Jó.

  Nem verekedte be magát a kedvenc olvasmányaim közé.

  Nem volt nagy durr a cselekménye és a szereplőknek is csak a megtörtsége és megfáradtsága volt figyelemreméltó.. de aztán már az is unalmassá vált.

  Róza karaktere tetszett,mert egy életrevaló fehérnép volt és próbált büszke nő maradni,amit boldogtalansága kettétört benne.

  Rózsi,aki folyamatosan csak menekült önmaga elől,aki csak kereste a kifogásokat,hogy mi nem jó neki,közben meg fogalma sem volt,hogy mi kellene,hogy mire lenne szüksége.

  Húbert egyenesen utáltam,bár lényegében ő bonyolította az egész történetet.A  hetykesége és a felszínessége,ami mögé rejtőzni próbált,nagyon könnyen lebontható róla,hiszen őbenne mutatkozik legjobban az értelmetlen dolgokba való menekvés a saját magával való szembenézés ellen.

Ennyi ...

„Ratatatatatatatata”

Hétvégén alkalmam nyílt életemben először operettre menni. Mást vártam- mást kaptam. Valahogy sokkal szárazabbnak képzeltem el, és hogy csak áriáznak benne. Az a része megvolt most is, csak sokkal több jött át, mint amire számítottam!

Kezdve az elejétől, ami szerintem nagyon vagányul volt megoldva! Volt egy átlátszó függony, amit néha átvilágítottak- a többi statiszta állt hátul- és egy vagány kissé mesebeli hatást adott az egésznek, aztán felrebbent és már nem lehetett visszatáncolni, a műsor kellős közepében találta magát az ember. A kavalkádban, a sok régi szép ruha közt, a boldog és egyben fájdalmas hangulatban, ami nem tört egyből a felszínre, csak idővel bontakozott ki.

Persze nehezítette az egészet az, hogy románul volt, de a lényeget mindenki megértette.

Egy ideig azt figyeltem, hogy milyen a színészek arca, a mimikájuk, bizonyos helyzetekben jól csinálják-e, és sikerölt felfedeznem pár bakit, pl. a tánc közbe az egyik táncosnő majdnem felborította a széket a lábával. Aztán nem bírtam egy idő után így nézni az előadást, végül is saját akaratomon kívül magával ragadott a hév és majdhogynem tátott szájjal néztem.

Az a jelenet pl nagyon tetszett amikor Edvin és Szilvia „reménytelen szerelmük”-ről énekeltek, „vitáztak”. Szilvia belátta, hogy a társadalmi különbségek miatt egy gróffal nem lenne boldog jövője, bármennyire is szeretik egymást és bármennyire összeillenek nem TUD működni. Az a rcmimikájuk és a mozdulataik is végig olyanok voltak, hogy teljesen átjött a közönségnek, végül is olyan szívszaggató volt és a hatást elérte, persze szerintem ezeket a jeleneteket az egyik legnehezebb dolog eljátszani, mert- végül is attól függ, hogy a színészek mennyire ismerik egymást- de egy szerelmes jelenet eljátszása szerintem nem semmi. Szerepelni könnyű, átérezni már kevésbé, főleg ha csókolózniuk is kell, de szerintem sokkal hatásosabb, ha nem „csattognak” olyan gyakran a csókok!

Amikor megjelent Dancs Annamari... Hát... Nincs bajom magával a nővel, de egy ponton nem tudtam eldönteni, hogy a szerepét túljáttsza vagy akit játszik az tényleg ennyire nem a földön jár, ennyire hisztis, elkényeztetett és szeleburdi. Minden esetre illett hozzá és nem úgy tűnt, mint aki túljátssza.

A színdarab fénypontja szerintem a sebesült katona volt! Hát az valami isteni! Nagyon vicces volt! Akit nem érdekelte az előadás az is megjegyezte azt, hoyg Ratatatatatata.

Nos ez a katona, akárháynszor bejött a háborús élményeit mesélte el, először kérték rá, aztán már akkor is mondta, amikor nem kellett! Ő csak annyit mesélt el, hogy jött az ellenség és csak annyit lehetett hallani, hogy „ratatatatatatata ratatatatataa” és egyre jobban bevadult, mindig le kellett állítsák. És nem volt elcsépelt az egész, vicces volt! Nem vitték túlzásba. Akárhányszor megjelent színen azt vártuk, hogy mikor kezdi el megint mesélni.

A táncok se voltak semmit, abból... a végén tetszett nekem a legjobban amikor megoldódtak a bonyodalmak és már oylan jobb volt a hangulat is. Aztán mikor bevonultak a katonák és csillogó repülő valamiket lőttek rájuk és azok olyan szépen lassan estek le, pörögtek... olyan szép volt!

Kissé tényleg megúntuk már a végére, az pl. fárasztó volt mikor majdnem mind külön búcsúztak tánccal, de kellemes élményekkel távoztunk. S még mai napig emlegetjük azt, hogy : „Ratatatatatatata”!

Doró

Egy kis kacagnivaló a jobb kedvhez

Annak aki szereti ezt a fajta humort:

K.B.Gábor

Visszapillanto

Szoval, miutan megkaptuk az osszetartos csapatos dicseretunket, batran megkerlek, segitsetek:) Az lenne, hogy irogassatok egyegy gondolatot, v akar tobbet is, hogy ugy rakodjon ossze a visszapillantos cikk, hogy mindenki legyen benne. Marmint, hogy ne csak egy nezopontbol.
Arrol kell irni, hogy a multev. Az elmult tanev, micsinaltunk, hol csinaltunk, miert csnaltunk, mennyit csnaltunk, mennyit buntettek meg azert...:) Ezt a napokba kerlek, mert a heten ossze kell rakjam. Aki abban is akar segiteni nagyon nagyon nagyon orulnek neki!

Koszi, hajra!

Kulissza csütörtök

Elloptam Huni cikkcímét:)
Arra kékek mindenkit, aki résztvett ezen a beavatáson, és mostmár tudja, hogy pl hogyan adják ki a bábok a bábszínházban a hangot, azok írjak le IDE hozzászólásként, hogy miket is tanultunk. Majd összegzem, hogy úgy legyen meg egyben. Lássák a többiek is, s lássuk mi is! kőőszi, értékeli majd Gábor!
tehát, 1: mi van amúgy egy színházban, 2: mit tud a Figura színháza!

Kulissza csütörtök

Hol is kezdjem. Az egész próba ott kezdődött, hogy kiderült elmarad a próba. Gondolom senki nem örült neki de szerencsére Gábornak az üzenete a „Társalgó” részen  hamar megoldotta problémát. ”Akkor megtartom en ha jó úgy nektek...” Milyen dolog még szép hogy jó örültünk is neki kivéve persze akik nem tudtak jönni de remélem hogy Bukarest és az opera pótolta ezt a hiányzó űrt nekik is valahogy. Na de mit csináltunk mi ? Nem opera, nem is kemény munka a stúdió hűvösen ölelő karjaiban. „Kulissza csütörtök, irány a nagyszínpad” mi meg csak néztünk hogy mi van. Kezdetnek megcsodálhattuk a közelgő előadás kicsinek nem mondható díszletét, majd rövid bámészkodás után Gábor a könnyűnek nem mondható feladattal  nézett szembe és megpróbálta valami értelmessel kitölteni a fejünkben azt a sok űrt. Hogy hívják ezt, mi a neve annak, mire jó ez és az, kik és mikor tervezték hol van hol nincs mi ez és mi az. Szóval röviden egy nagy adag érdekesség amit csak tudni lehet. Mi a híd s a zsinórpadlás hogy néz ki egy vasfüggöny na meg persze a színházban dolgozók. (feledhetetlen, van 2 csoport vagyis 2 nagy azon belül még 2 tehát 4 és akkor.. ’”+’=)+”’!+%”!+%”!/!””’%+%’+!’”=/”%’()/  NA kezdjük újra!!! Volt ugyan hogy bambultunk kicsit de azért mégiscsak követük a jobbról balról érkező szálakat amik végül összefutva alkották a „Teljes képet”. Persze itt még nem ért véget. Miután tisztábban láttuk mitől egyedi miben jó vagy miben rossz a mi kis színházunk kezdve a remek kis akusztikájától a kevésbé remek színekig és padlóig, mentünk tovább. Beléptünk a színház „zsebébe” is (ugye milyen jó volt :P ) habár az a bizonyos zseb nem volt valami kicsi azért Gábor megnyugtatott hogy van ennél 10-szer nagyobb is de hát ez van itt ez is megfelel . De a kulisszákba való betekintésünk itt nem ért még véget szerencsére volt még bőven néznivaló. Irány a padlás azon a remek kis lépcsőn ami kicsit olyan volt mintha létra lenne de kit zavar, haladtunk a lépcsők fogytak felértünk padlásra és felülről is megcsodálhattuk a színpadot és hogy mi mindent lehet csinálni ott fent. Majd irány le és a klasszikus „Ági én félek a sötétben” › BIG HUG (Pánty kellet menni Bukarestbe nem vagy itt de Ágival is beérem ) Miután leküzdöttük magunkat a lépcsőkön mentünk is tovább. Elértünk egy számomra emlékezetes helyre ami tulajdonképpen nem is hely és nem is az volt emlékezetes hanem a megtett út. Tavaly kollokviumon ismerkedtem meg ezzel a bizonyos úttal sőt nem  is csak egy út ez maga AZ ÚT. Gábor megkért tavaly hogy vigyünk el pár cuccot a tükörterembe ami következő képen néz ki. A living room- ból ki a színpad nézői bejáratán fel 1 kulcs, a színpadra vezető ajtón ki mellette a szekrényben ott még 1 kulcs, ami bevitt egy szobába ahol persze elvettünk még 1 kulcsot. A mellette lévő ajtót nyitottuk ki vele ami után még 1 ajtó amit megint 1 kulcs zárt/nyitott és az volt a tükörterem. Na ez AZ ÚT, csak azt nem tudom mért tértem rá ki… Ja igen tehát ez az a bizonyos emlékezetes hely. Miután ki nosztalgiáztam magam már mentünk is ruhatártól a kelléktárig ahol mindenféle érdekes tárgy gázmaszktól egy király kis Pikacsus ernyő (nem tudom hogy írják a Pikácsut úgyhogy no duma). Ezzel már közeledett a túra vége vissza a kis kedvenc még mindig hűvös karjaival váró Stúdióterembe. Nagyon jól éreztem magam és szerintem nem vagyok egyedül vele :D Na meg persze meg is jegyeztem egy két dolgot. Na de mért van ennyi "idézőjel" ?...

Utóirat. Nem is félek a sötétben.

Barab

Zsoltié

Fesztiváál: nekem ez a dancemovement theater fesztivál egy kis plakátolással kezdődött, majd kaptam egy meghívót és megkezdődött a fesztiválozás. (Mivel nem vagyok salis így az a baj mindenről lemaradok.) . Ahogy bementem a színházba mindenhol mozgolódás volt, a jegypénztárnál sor, a livingbe teltház és minden élt, mozgott, a nézők az előtérbe várakoztak a kezdésre, közben jót pletykáltak egymás közt. Aztán meg volt az első köszöntjük nézőinket…meg polgármester úr beszéde…. és felgördült a függöny, elindult a 

Játszótér 

A fesztiválos előadások közül egyik legjobban tetszett előadás, mert könnyen érthető, mókás és elgondolkodtató egyaránt. A gyerekkor játszóteres mókázásaitól a gyerekcsínyig (Ha a láncfűrészes jelenet annak számit:P) minden nagyon jól fel volt dolgozva, aztán a kórházi köpenyekbe bújt elmebetegek és a nem száz százalékos ápolók is nagyon érdekesek voltak. Egész végig pörgött az előadás jó volt a zene a csend és a színészek tele voltak energiával. Aztán jött ági és a virág osztás:P 

A Luv ról lemaradtam, mert otthon rokkozott már türelmetlenségében a sok házi, meg tanulnivaló… 

A következő nap jött a Hardcor Machine, amely hát nagyon jól feldolgozott darabocska, a sötétségben hirtelen felvillanó elemlámpa fényénél különböző jelenetek láthatóak, arc mimikák, érthetetlen jelenetek én meg hol feszülten, hol ledöbbenve figyelem az előadást és olykor alig tudtam visszatartani a röhögést. Jah és nekem már fájtak a végefele azok a lábkitörős mozdulatok, meg az ilyen depis mozdulatok, de ettől eltekintve… jah és csíkos póló, csinos póló, mindenhol csíkos póló, amit csak Ági hallott… nagyon szuper volt. 

A Bozsik előadásban sok minden tetszett és a végén döbbentem le, hogy a csávó tényleg vak volt. na de ettől eltekintve tetszett a barna nő alakítása és ahogyan a mikrofonnál a színészek magukról beszéltek… 

Tehát a dance movement theater fesztivál több olyan színpadi előadást mutatott be, amely azt tudatta, hogy a tánccal, mozgással ugyanúgy megértetheti a színész magát, mint a prózával, énekkel… 

Zsolti

Pántié

Úgy érzem most rajtam a sor. Itt az ideje, hogy én is debutáljak a cikkírók között.

Az első napon igazából visszatért a kollokvium feelingem, amikor beléptem a színházba. A színház ismét megtelt élettel, sok színházkedvelő fiatal és idős egyaránt volt kíváncsi a fesztiválra. Többek között engem is lázba hozott a fesztivál, ez volt életem első mozgásszínház fesztiválja, nem tudtam, mire számíthatok, de szinte biztos voltam benne, hogy ezek az előadások nem merülnek mély feledésbe számomra.

Az első nap, első előadása a Bozsik Yvette –Játszótér, a Figura Színház által előadott mű, jó beharangozónak minősült. Az előadás nagyon bejött, improvizációs gyakorlatok és összehangolt koreográfia segítségével valósult meg, ami nagyon tetszett, ugyanakkor több témára épült, melyek külön-külön összefüggésbe kerültek.

A második előadás, egy performansz előadás volt. Hát mit mondhatnék simán lesokkolt. Egy vetítés, ami máris elgondolkodtat az elején, majd egy srác megjelenik, és hát hoz magával egy egész világot. Először azt hinné az ember, hogy játszik, mint bárki más majd rádöbbensz, hogy ő saját magát, fájdalmát, emlékeit, egész érzelmi világát vetíti elénk. Egy összetett performansz jellemezte az előadást. A „diss” és a „love story”a 2 összetevő. Az idea of „diss” performansz átjött miután megértettem mire is vonatkozik, majd a „Luvstory”is hasonlóan, és nem hagy nyugodni, hogy mi mit jelent és hát még rágódni fogok ezeken. Rájöttem már, hogy minél jobban azonosulsz és szembesülsz ezekkel a performanszokkal, annál többet értesz meg az előadásból (persze ez csak személyes vélemény). Simán kimondhatom, hogy ez az előadás hagyta bennem a legnagyobb nyomot és egyben ez volt a kedvencem is. Remélem, még látok hasonlókat.

Következő nap első előadás: Brecht-the hardcore machine, hát a neve is magáért beszél. Végül is tetszett, kicsit fura volt mindenki számára, de hát az előadás a testként létezésen alapszik, amit bőven tükröz az előadás.

Majd ismét egy Bozsik Yvette előadást láthattunk, ezúttal a saját társulata adta elő. Ismét a koreográfia, tánc és tervezett improvizáció felső foka tűnik fel, ötvözve humorral és mondanivalóval.

A társulat egy nem mindennapi csapatból áll, látszik, ahogyan dolgoznak együtt. Nagyon változatos, különböző embertípusokból áll (látszólag), mégis a színpadon teljes összhangban vannak. Szintén egy nagyon tetszetős előadás volt.

Elérkezett a szombat. Itt az első előadás, A Karc ,a második helyen áll a saját ranglistámon a „török” előadása után. Ebben az előadásban főleg a humor játszott nagy szerepet, amit már lassan hiányoltam volna a fesztiválból. Az volt benne a legjobb, hogy szórakoztató és érdekes volt, egyetlen percét sem untam.

Na és elérkeztem a Yerma című előadáshoz. Amit ebben leginkább értékeltem az a koreográfia és a ritmus. A színdarab maga nem tetszett, a története sablonos, monoton, össze van keverve pár dolog, ami nem igazán találó szerintem, szereplők is monoton karaktereket alakítanak. A szereplőknek viszont elismerésem a sok munkáért, biztosan sokat dolgoztak. Véleményem szerint ezt az erőfeszítést egy jobb színdarabba is fektethették volna.

Vasárnap, elsőként az Ékezet. Ezzel az előadással az volt a bajom, hogy a mondanivaló nem jött át. A tánc kifejezőbb volt, mint a két fiatal „életbölcsességei”. Kicsit hiányoltam azt, hogy nem tudták jobban megértetni a lényeget. Viszont a tánc sokkal közelebb juttatott a megértéséhez, mint a szavak.

Aztán jött a díjkiosztó: Congratulation Kőmíves Csongor. :D

Végül, de nem utolsó sorban A soha vissza nem térő c. előadás. Ami szintén nagyon szórakoztató volt. Kicsit úgy érzem túlzásba, vitték a megcsalás folyamatának lejátszását.

Ebben az előadásban nagyon kedveltem a poénokat és az elhangzott, kreált dalokat.

Összességében a fesztivál nagyon jó volt, nekem legalábbis nagyon tetszett. Várom már a következő fesztivált vagy előadást.

Pánti 

Melijé

Velemeny ekezetek nelkul…

( csak is azert mert nem most akarok megtanulni ekezetekkel irni:D)

4 napi kemeny elfoglaltsag. Nem is akarmilyen elfoglaltsag hanem eloadas eloadas hatan koncert koncert utan, buli hajnalig. Ha senkit nem zavar en csak par dolgot emelnek ki… azokat a programokat amelyek valamit kivaltottak. Boldogsagot, duhot, tehetetlenseget, tanacstalansagot, turelmetlenseget, felhaborodast, amulatot, jo kedvet es meg folytathatnam a sort nagyon nagyon sok jelzovel.

Node a lenyeg:D kezdenem eloszor is a torokkel… a torok pasassal… azzal az emberrel aki talan a ’leg nemtudom micsoda tortenik a szemem elott erzest’ valtotta ki belolem. Ultem es neztem. Neztem de semmit nem ertettem pedig asztan igazan koncentraltam, hogy felfogjam mit is csinal. Talan ez volt a baj… a tulzott koncentracio… lehet h tulsagosan meg akartam ertni ot, minduntalan a magyarazatot kerestem, a lenyeget akartam felfogni. Lehet hogy egyszeruen csak hagynom kelett volna hogy azt lassam ami elottem van, azt gondolyam amit epp erzek… bevallom mai napig nem tudtam letisztazni hogy mi is tortent akkor abban a teremben, egyszeruen csak erzem hogy felkavart. Valami elkepeszto volt amit csinalt. Szerettem mert nem a szabalyok iranyitottak az eloadast… eloadast?? Miket beszelek… nemhiszem hogy nevezhetnem en ezt eloadasnak. Nem kelett felnem hogy kit zavarok meg a mocorgasommal, hogy ki nem lat tolem ha fenebb emelem a fejemet, oda allhattam ahova csak akartam, oda ulhettem ahova a kicsi szivem kivanta. Mar ez a teny tetszetos volt. Arrol nem is beszelve hogy a szinesz milyen kozvetlen volt. A kozonseg kozott jarkalt, neha neha megpihent, majd folytatta tovabb. Szinte nem is volt eloadas ize, mintha az egesz spontan jott volna neki, semmi elozetes szovegtanulas semmi begyakorolt mozdulat. Imadtam. A vicces az latjatoke… hogy nemtudom hogy mit imadtam. Nemtudom mert … mert… mert meg nemertem. De megfogott. Magaval ragadott es vitt. Es meg mostis visz. Ha egyszer megertem akkor is fog vinni es biztos vagyok benne, hogy en meg akarok ilyen jeleggu eloadast latni vagy akar reszt venni benne.

Kovetkezo pontkent a tunder ground koncertet ragadnam ki. Eleinte tortem a fejem hogy pazarolyame ra az idomet vagy sem? Asztan megis ugy dontottem : ’tetszit az egyuttes neve… egye fene, megnezem’. Hat hatarozottan jol tettem hogy megneztem! Meg buliztunk is. Szimpatikusak voltak az egyuttes tagjai mert furcsak voltak) naa nemtudom hogy mondjam… olyan ’allok a szinpadon es azt csinalom amit szeretek es elvezem amit szeretek es nemerdekel hogy mas mit mond de en szeretem es kesz’ erzes sugarzott belolluk. Es vegre megelhettem azt is hogy bulizhattam a gyergyoi Muvelodesi haz nagyszinpadjan! Szo szerint bulizhattam, szokdoshettem, ordibalhattam, tancolhattam. Mikor mentem haza fele a koncertrol ugy vigyorogtam mint a kisgyerek amikor kap egy joo nagy nyalokat. Milyen ’egy’ nyalokat… egy egesz PUNGA edesseget:D

Tudjatok rajottem, hogy a klasszikus zene az nagyon szep, es nagyon jo, es nagyon kellemes meg minden nagyon dolog… csak eppe ne kelljen 10 percnel tovabb hallgassam. Najo.. meg a 15-ot megbirom, de utanna kesz kaosz. Emberkinzas. Elviselhetetlen. En nem kritizalni akarom a Lajko Felix urat, aki nagyszeru zenesz, es tenyleg minden elismeresem hogy ilyenre kepes… hogy kepes ugy megszolaltatni azt a hegedut hogy a szor felall az ember hatan, es hogy ekkora nagy tehetsege van, de en csak gratulalni tudok hogy ennyi turelme is van ehez a zenehez! Fel ora utann en mar ugy ultem a szekbe, hogy Abigel nezte karfaja marade vagy en idegessegembe lekormolom azt… nade szerencsere mindennek van vege. A dologban a csattano az volt, hogy a koncertet koveto bulinn… Lajko Felix urasag szoba elegyedett velem… vagyis en nem neveznem azt beszelgetesnek.. inkabb csak ilyen… ’vigyorgok a lanynak meg kacsintok egyet neki’ asztan meg ’megkinalom sorrel hatha tetszeni fog neki’ gesztusokat kaptam tole. Sajnos eleve haragudtam ra.. vagyis nem tudtam szimpatikusnak nezni ot a zeneje miatt, ugyhogy nem dijaztam a soret sem… ennel megcsak az volt a jobb amikor a salamat feltekerte a fejere.. mint egy nidzsa es vigyorgott nekem. Ez volt a tetopont.. a punctul culminant… ettol a perctol fogva probaltam minel meszebb kerulni a zenesztol. Szerencsere sikerult….

Eletem leg elretentobb eloadasa az az utolso esti eloadas volt.. a Soha vissza nem tero. Meg most se tudom hogy hova sorolyam… nem mondom a hangszalaim sokat rezegtek eleg magasan… de kerek szemeket is nyitottam amikor ilyen olyan testnedvek csepegeset vagtak egymas fejehez a szineszek a szinpadon. Megasztan… a sarga feny az nemtetszik… valamiert eloadas kozbe sem tetszett… nade hogy pozitiv dolgot is mondjak a diszlet az valami nagyon jo volt, azok a papír cigik… na azok… talan jobb lenne ha mi is olyanokat szivnank) (kevesbe karos) es alapjaban a tortenetebol lehet tanulni. Ez az eloadas is hagyott bennem egy valamilyen nyomot, amde konkret velemenyt nemtudok formalni rola, mert nemtudom hogy a merleg hova billen… a pozitiv fele vagy a negativ iranyba.

Na ugy gondolom hogy kifecsegtem magam, meg tudnek irni… de el se hiszitek hogy az a roman vers hogy kacsingat nekem a laprol… azt mondja’ gyere… gyere… tanuly mar meg… gyere ide azt mondtam! Tanuly meg mert aroman tanarno kinyir!’

Dobriban Melinda  

Z (zárójelben)

Nem kenyerem az írás, mégis valami arra késztet, hogy írjak, mégpedig a 3. Dance.Movement.Theater fesztiválról. Gyergyószetnmiklós négy napig igazi tánc, mozgás, performansz- művészeti nagyváros lett, ez köszönhető a színvonalas fellépőknek, a megtörhetetlen szervező brigádnak, és a színházba bekukkantó lelkes (vagy éppen nem) közönségnek. Én, mint a második kategóriába tartozó (igazából, mégis mindháromban résztvevő) igazi fesztiválozóvá váltam.

Az első nap kezdeti nehézségei után - gondolok itt a reggeli felkelésre, meg az délutánig tartó szaladgálásra- a fesztivál beindult. A Bozsik, Játszótére nyitott (Figura), a rövid megnyitó után, aztán Luv (Çağlar Yiğitoğullari). Itt álljunk is meg egy szóra, mert azt hiszem ez volt a fesztivál egyik legmeghökkentőbb és legnagyobb port kavaró 30 perce. A később már csak „török” néven emlegetett srác, egyszerűen fenomenális performanszot „rittyentett” elénk. Beszélni róla talán néhány kipihent nap után is nehéz lesz.

Aztán máris koncert, meg buli. Mint, minden fesztiválnak a buli, a kibontakozása. Itt az emberek kötetlenül megbeszélhetnek mindent ami csak aznap velük történt. A „török” végre berúghatott és elszívhatott másfél doboz cigit. Mindenki megmutathatta a kifordított énjét. Még Zoli (Tamás István) is leguríthatott néhány sört, így felszabadítva a megmaradt kevés gátlást is. A buli „nemtomhányóráig” tartott, de méretes alkoholmennyiség fogyhatott el.

Második nap már nem csak nekem kezdődött nehézségekkel, hanem mindenkinek aki részt vett az azelőtt esti bulin. A „török” workshopot tartott, a sajtósok jobbra, balra dőlve próbáltak valami okosat kicsikarni magukból, a szervezők a tegnapi fáradalmakat majdnem kipihenve vetették magukat vissza a munkába. A fesztivál minden nap, úgy délután 5-ig szinte halottnak látszott pedig nem volt az. Szebeni Zsuzsa például, virtuális könyvbemutatót tartott a Yourlivingroomban. Hogy Emőke (Bodor Emőke) szavaival éljek, „ nem a bemutató volt virtuális hanem a könyv”. Az érdeklődés, nem volt túl nagy, de aki ott volt az szinte jól is érezte magát.

Aztán újra előadások. Először egy kis Brecht, Urbán Andráséktól, aztán egy kis Újravágás Bozsikéktól. Mindkét előadás csiklandozta a színházi jókedvet. Aztán egy újabb koncert amiről lemaradtam, de később hallottam még a két francia srácot. A koncert után, újra elszabadult a pokol, amit csak úgy hívunk, Livingroom.

Szasza (Vislócki Szabolcs) Egészen jól bírta a cigányos félórát, pedig állítása szerint ő már öreg ehhez. A Leo (Fodor Alain Leonard) laptopja teljesen megtévesztett ez az éjszaka alatt. Amikor bezártuk a bulit a Leo gépe reggel 7 órát mutatott, mire haza értem hajnali 4 lett. Szóval Leo, állítsd be az órád!

A harmadik nap reggel, még nehezebben indult, bár erről nem a Figurás igazgatók maratoni beszélgetése tehetett mert az igazán jó volt, hanem az esti ugrálós balkán zenék. Miközben Györgyi (Fodor Györgyi) nagy erőkkel azon dolgozott, hogy a beszélgetésről egy jó kis cikket hozzon össze, addig mi Katával (Demeter Kata) és Zolival (Tamás István) jobbra balra dőltünk a fáradságtól.

Az esti előadásokról sajna lemaradtam, két dolog miatt is. Az egyik az volt, hogy nem fértem be az elsőre, a másodikat meg már többször is láttam. Az estére azt a becses feladatot kaptam, hogy Lajkót (Lajkó Félix), meg baráti társaságát kalauzoljam. Nos talán ez tehetett arról, hogy másnap reggel, nem tudtam felkelni. Lajkó koncertjét csak kis darabokban láttam, de még így is élménydús volt. Az koncert után készült interjún, szerintem még jövő héten is nevetni fogok. Küb_beat (Kónya Ütő Bence) egészen jónak ígérkező bulija sajnos balhéba fulladt. Ez van ha egy gyergyóinak el akarod magyarázni, hogy itt mindenki csak jó szándékkal bulizni akar. Miután épségben hazaszállítottuk Mateit (Matei Rotaru) a Rubinba (Rubin Panzió) egy újabb, rövid, alvássorozat következett.

A negyedik nap, volt az apokalipszis csúcsa. Megpróbáltunk, most már az internetes újságból is valami pofásat csinálni, kisebb nagyobb sikerrel. Juli (Sántha Júlia) már két nappal is el volt maradva, persze csak cikkek szintjén. A Figura műszakos, (és nemcsak) fiai, lányai egy igazi nagy bográcsban, egy nagy babgulyást pattintottak, sok csülökkel. Azt mind megettük. Este újabb előadások. Döbrei (Döbrei Dénes) számora kellemes előadása egy kicsit helyrerázott, amit Pintér Béláék csak fokozni tudtak. Zseniális. Az utána következő bulit már „aki nézte is 2 évet kapott”. Csak nevekre emlékszem: Hella, „Török”, Györgyi, „A Szemüveges Srác” és „A Másik”.

Másnap alvás délutánig, ebéd a Marosban (Maros Hotel), mindenki felhívása, hogy küldj, majd ezt vagy azt, vagy, hogy éppen mi is történt az este.

Hogy miért is írtam meg ezt a cikket, azt nem tudom, hiszen semmiről nem tudtam érvényben beszélni, és mégis így kavarog minden a fejemben. Aki ott volt látta, tudta, érezte. Aki nem volt ott az, higgye el, hogy nagyon sajnálhatja.

K.B.Gábor (Kolozsi Borsos Gábor)

napló

  Nekem ez a fesztivál aaaz: ,,Ági, te adsz virágot minden előadás végén!" - határozott Gábor-mondattal kezdődött. Meg kaptam figurás pólót is. :D

Aztán máris Játszótér.. hmmhmm, milyen is volt?! Nekem egy kedves előadásként maradt meg. Az őrült jelenetek gyorsan elhessegtették a gyermeki érzéseket belőlem, de ettől csak előjött a  ,,mély tartalmakat bemutató előadást látok''-feelingem. Amit aztán követett hatvan  percnyi értetlenség, szorongás, könnyekkel küzködés,... hallgatás és zűrzavar és az az érzés, amikor tudod, hogy gondolsz valamit és tudod, hogy valami iszonyú nagy hatással volt rád - jelen esetben ugye a török pasi,.. vagyis az előadása -, de nem tudod, hogy pontosan mi.. hogy mit jelentett nekem az az előadás, azt még most se tudom.Lehet, hogy most meg se kéne értsem vagy nem is tudnám, de lehet, hogy nekem tíz év múlva se fog semmit mondani, mert ... mert nem. Nem tudom. Viszont tény, hogy megvan a hatás, csak még.. csak még zavaros, vagy nem tudom milyen.. olyan.. olyan. (nem  is járok filó osztályba...)

  Ahhoz képest, hogy az első pénteki előadás első szaváig azt hittem, hogy franciák adják elő, igencsak magyar lett. Arra az előadásra mondtam azt, hogy kicsit fájt. Talán mert nekem kicsit sok volt ez az állatiasság kifejezése; hogy a test legtöbbször az ember állati ösztönei fele hajtotta magát. Amúgy tetszett benne a szőke csaj arca, a magas pasi fogai, hogy a barna csaj milyen szépen festette ki a körmét abban a lehetetlen pózban, meg hogy egy ,,finom" előadásnak tartom, bár sok mindent nem értek belőle. (jajj, lehet, hogy ez a vélemény nagyon nem ilyen kéne legyen, de.. ezeket jön, hogy leírjam.. sorry)

Na és Bozsikék.. ááá.. az az előadás nagyon tetszett. A portugál csávó első mozdulatai már a profizmusra utaltak. Na meg végre láthattam Bozsik előadást. Aztán bejöttek a többiek és olyan szép volt rájuk nézni: a nők ruháinak színe és a bőrkanapé meg a fények olyan hamvas, nyugodt hangulatot árasztottak... legalábbis felém. Meg a humor is.. és ahogy mintha blamálnák magukat, bár.. én inkább a kritikusaik, a nézők véleményének bemutatását véltem felfedezni benne. (talán még filós vagyok???)

A francia pasik koncertjéről annyit, hogy túl fáradt voltam agyilag hozzá, hogy értékelni tudjam az elvont zenéjüket, ami kb. tíz perc után nagyon irritált, így kijöttem... bocsibocsi!

  Szombat: a fesztivál legszórakoztatóbb, bár kissé sablonos témájú előadása a KARC volt. Nevettünk és közben pedig észrevettük benne, hogy mennyire igaz, amit bemutatnak. A legjobb benne az volt,hogy nevetni lehetett saját magunkon, meg a mindennapi balga szituációkon, meg elmélyülni a kis világunk sötétebb oldalaira utaló részeknél sötöbö.. de én akkor is ennek az előadásnak adom a first prize-t.

A Yermáról hadd ne kelljen semmit szóljak. Köszi.

  Vasárnap: sárga rózsa volt terítéken. Összetömpörödés a szivacson a studióban egy óra hosszat. Jaj, de még azelőtt az az ágyas jelenet az előtérben, ami úgy kettétörte egy kicsit az előadást. Aztán jött a pasi a táncával, a szőke srác a bölcs, ,,én mindent tudok az életről"- tekintetével s ott a homok, s az ágy s a zene. S a vetítés, ami kiemelt az előadásból, hogyha odanéztem.. az kellett oda!

Ééés Kicsi Csongi díjat kapott, jííí.:D gratuuuu.

A soha vissza nem térő. Ejj.. kacagtunk a sok hülyeségen meg az evidens torzításokon, de.. szerintem ha nyomdafestékkel dolgoztak volna se vesztett volna semmit a darab. Én nem tettem volna színpadra ezt a darabot így, de azért.. legalább röhögtünk azon, amin röhögni lehetett. S aztán odaadtam a sárga rózsát a halott nőnek, vagyis virágot vittem a sírra (Zsombi szép metaforája) és ezennel nekem véget ért a fesztivál.

  Úgy összességében jó volt (pontjó). Első mozgásfesztiválomnak nagyon megtette. Sok érdekes előadás, sok virág, sok szépszínész, sok gondolat. S akkor most várunk kollokvium! :)

füst..színház..

Huszár Ágnes

Élet a színházban

Nem mindennapi hétvégét élhettünk meg a Dance Movement Theatre alkalmával azt hiszem. Plakátok a városban mindenütt óriási banner a színház falán sürgés forgás a színházban és akörül. Minden azt sugallta,hogy be kell menni és szét kell nézni mi történik ki mit ad elő .
Az előtér képekkel tele,mind más és más előadás részeiből és emberek mindenfele. Erre a hétvégére végre igazi élet költözött a színházunkba és végre nem csak az ott dolgozóktól és néhány kósza látogatót láthatott mindenki aki arra járt hanem új színeket arcokat és hangokat, életet. Én ugyan sajnos lemaradtam az első nap előadásairól de a többit bár nem sok mindent értettem belőlük nagyon élveztem. Hol pattanásig feszülve hol torokból nevetve figyeltem az eseményeket a színpadon ahol jórészt mindent érdekes mozdulatok és zenék kísértek. Jó poénoktól és érdekes emberektől volt hangos minden. Remek órákat töltöttem ott a fesztivál alkalmával és nagyon örülnék ha gyakrabban lenne ilyen élet a színházban, mert úgy gondolom ez a hétvége senkiben nem tűnik el nyomtalanul ha részt vett rajta.
Talán legközelebb többen is leszünk :D

Barabás Huni