2010. okt. 5.

Z (zárójelben)

Nem kenyerem az írás, mégis valami arra késztet, hogy írjak, mégpedig a 3. Dance.Movement.Theater fesztiválról. Gyergyószetnmiklós négy napig igazi tánc, mozgás, performansz- művészeti nagyváros lett, ez köszönhető a színvonalas fellépőknek, a megtörhetetlen szervező brigádnak, és a színházba bekukkantó lelkes (vagy éppen nem) közönségnek. Én, mint a második kategóriába tartozó (igazából, mégis mindháromban résztvevő) igazi fesztiválozóvá váltam.

Az első nap kezdeti nehézségei után - gondolok itt a reggeli felkelésre, meg az délutánig tartó szaladgálásra- a fesztivál beindult. A Bozsik, Játszótére nyitott (Figura), a rövid megnyitó után, aztán Luv (Çağlar Yiğitoğullari). Itt álljunk is meg egy szóra, mert azt hiszem ez volt a fesztivál egyik legmeghökkentőbb és legnagyobb port kavaró 30 perce. A később már csak „török” néven emlegetett srác, egyszerűen fenomenális performanszot „rittyentett” elénk. Beszélni róla talán néhány kipihent nap után is nehéz lesz.

Aztán máris koncert, meg buli. Mint, minden fesztiválnak a buli, a kibontakozása. Itt az emberek kötetlenül megbeszélhetnek mindent ami csak aznap velük történt. A „török” végre berúghatott és elszívhatott másfél doboz cigit. Mindenki megmutathatta a kifordított énjét. Még Zoli (Tamás István) is leguríthatott néhány sört, így felszabadítva a megmaradt kevés gátlást is. A buli „nemtomhányóráig” tartott, de méretes alkoholmennyiség fogyhatott el.

Második nap már nem csak nekem kezdődött nehézségekkel, hanem mindenkinek aki részt vett az azelőtt esti bulin. A „török” workshopot tartott, a sajtósok jobbra, balra dőlve próbáltak valami okosat kicsikarni magukból, a szervezők a tegnapi fáradalmakat majdnem kipihenve vetették magukat vissza a munkába. A fesztivál minden nap, úgy délután 5-ig szinte halottnak látszott pedig nem volt az. Szebeni Zsuzsa például, virtuális könyvbemutatót tartott a Yourlivingroomban. Hogy Emőke (Bodor Emőke) szavaival éljek, „ nem a bemutató volt virtuális hanem a könyv”. Az érdeklődés, nem volt túl nagy, de aki ott volt az szinte jól is érezte magát.

Aztán újra előadások. Először egy kis Brecht, Urbán Andráséktól, aztán egy kis Újravágás Bozsikéktól. Mindkét előadás csiklandozta a színházi jókedvet. Aztán egy újabb koncert amiről lemaradtam, de később hallottam még a két francia srácot. A koncert után, újra elszabadult a pokol, amit csak úgy hívunk, Livingroom.

Szasza (Vislócki Szabolcs) Egészen jól bírta a cigányos félórát, pedig állítása szerint ő már öreg ehhez. A Leo (Fodor Alain Leonard) laptopja teljesen megtévesztett ez az éjszaka alatt. Amikor bezártuk a bulit a Leo gépe reggel 7 órát mutatott, mire haza értem hajnali 4 lett. Szóval Leo, állítsd be az órád!

A harmadik nap reggel, még nehezebben indult, bár erről nem a Figurás igazgatók maratoni beszélgetése tehetett mert az igazán jó volt, hanem az esti ugrálós balkán zenék. Miközben Györgyi (Fodor Györgyi) nagy erőkkel azon dolgozott, hogy a beszélgetésről egy jó kis cikket hozzon össze, addig mi Katával (Demeter Kata) és Zolival (Tamás István) jobbra balra dőltünk a fáradságtól.

Az esti előadásokról sajna lemaradtam, két dolog miatt is. Az egyik az volt, hogy nem fértem be az elsőre, a másodikat meg már többször is láttam. Az estére azt a becses feladatot kaptam, hogy Lajkót (Lajkó Félix), meg baráti társaságát kalauzoljam. Nos talán ez tehetett arról, hogy másnap reggel, nem tudtam felkelni. Lajkó koncertjét csak kis darabokban láttam, de még így is élménydús volt. Az koncert után készült interjún, szerintem még jövő héten is nevetni fogok. Küb_beat (Kónya Ütő Bence) egészen jónak ígérkező bulija sajnos balhéba fulladt. Ez van ha egy gyergyóinak el akarod magyarázni, hogy itt mindenki csak jó szándékkal bulizni akar. Miután épségben hazaszállítottuk Mateit (Matei Rotaru) a Rubinba (Rubin Panzió) egy újabb, rövid, alvássorozat következett.

A negyedik nap, volt az apokalipszis csúcsa. Megpróbáltunk, most már az internetes újságból is valami pofásat csinálni, kisebb nagyobb sikerrel. Juli (Sántha Júlia) már két nappal is el volt maradva, persze csak cikkek szintjén. A Figura műszakos, (és nemcsak) fiai, lányai egy igazi nagy bográcsban, egy nagy babgulyást pattintottak, sok csülökkel. Azt mind megettük. Este újabb előadások. Döbrei (Döbrei Dénes) számora kellemes előadása egy kicsit helyrerázott, amit Pintér Béláék csak fokozni tudtak. Zseniális. Az utána következő bulit már „aki nézte is 2 évet kapott”. Csak nevekre emlékszem: Hella, „Török”, Györgyi, „A Szemüveges Srác” és „A Másik”.

Másnap alvás délutánig, ebéd a Marosban (Maros Hotel), mindenki felhívása, hogy küldj, majd ezt vagy azt, vagy, hogy éppen mi is történt az este.

Hogy miért is írtam meg ezt a cikket, azt nem tudom, hiszen semmiről nem tudtam érvényben beszélni, és mégis így kavarog minden a fejemben. Aki ott volt látta, tudta, érezte. Aki nem volt ott az, higgye el, hogy nagyon sajnálhatja.

K.B.Gábor (Kolozsi Borsos Gábor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése