2010. okt. 7.

Pántié

Úgy érzem most rajtam a sor. Itt az ideje, hogy én is debutáljak a cikkírók között.
Az első napon igazából visszatért a kollokvium feelingem, amikor beléptem a színházba. A színház ismét megtelt élettel, sok színházkedvelő fiatal és idős egyaránt volt kíváncsi a fesztiválra. Többek között engem is lázba hozott a fesztivál, ez volt életem első mozgásszínház fesztiválja, nem tudtam, mire számíthatok, de szinte biztos voltam benne, hogy ezek az előadások nem merülnek mély feledésbe számomra.

Az első nap, első előadása a Bozsik Yvette –Játszótér, a Figura Színház által előadott mű, jó beharangozónak minősült. Az előadás nagyon bejött, improvizációs gyakorlatok és összehangolt koreográfia segítségével valósult meg, ami nagyon tetszett, ugyanakkor több témára épült, melyek külön-külön összefüggésbe kerültek.

A második előadás, egy performansz előadás volt. Hát mit mondhatnék simán lesokkolt. Egy vetítés, ami máris elgondolkodtat az elején, majd egy srác megjelenik, és hát hoz magával egy egész világot. Először azt hinné az ember, hogy játszik, mint bárki más majd rádöbbensz, hogy ő saját magát, fájdalmát, emlékeit, egész érzelmi világát vetíti elénk. Egy összetett performansz jellemezte az előadást. A „diss” és a „love story”a 2 összetevő. Az idea of „diss” performansz átjött miután megértettem mire is vonatkozik, majd a „Luvstory”is hasonlóan, és nem hagy nyugodni, hogy mi mit jelent és hát még rágódni fogok ezeken. Rájöttem már, hogy minél jobban azonosulsz és szembesülsz ezekkel a performanszokkal, annál többet értesz meg az előadásból (persze ez csak személyes vélemény). Simán kimondhatom, hogy ez az előadás hagyta bennem a legnagyobb nyomot és egyben ez volt a kedvencem is. Remélem, még látok hasonlókat.
Következő nap első előadás: Brecht-the hardcore machine, hát a neve is magáért beszél. Végül is tetszett, kicsit fura volt mindenki számára, de hát az előadás a testként létezésen alapszik, amit bőven tükröz az előadás.
Majd ismét egy Bozsik Yvette előadást láthattunk, ezúttal a saját társulata adta elő. Ismét a koreográfia, tánc és tervezett improvizáció felső foka tűnik fel, ötvözve humorral és mondanivalóval.
A társulat egy nem mindennapi csapatból áll, látszik, ahogyan dolgoznak együtt. Nagyon változatos, különböző embertípusokból áll (látszólag), mégis a színpadon teljes összhangban vannak. Szintén egy nagyon tetszetős előadás volt.

Elérkezett a szombat. Itt az első előadás, A Karc ,a második helyen áll a saját ranglistámon a „török” előadása után. Ebben az előadásban főleg a humor játszott nagy szerepet, amit már lassan hiányoltam volna a fesztiválból. Az volt benne a legjobb, hogy szórakoztató és érdekes volt, egyetlen percét sem untam.
Na és elérkeztem a Yerma című előadáshoz. Amit ebben leginkább értékeltem az a koreográfia és a ritmus. A színdarab maga nem tetszett, a története sablonos, monoton, össze van keverve pár dolog, ami nem igazán találó szerintem, szereplők is monoton karaktereket alakítanak. A szereplőknek viszont elismerésem a sok munkáért, biztosan sokat dolgoztak. Véleményem szerint ezt az erőfeszítést egy jobb színdarabba is fektethették volna.

Vasárnap, elsőként az Ékezet. Ezzel az előadással az volt a bajom, hogy a mondanivaló nem jött át. A tánc kifejezőbb volt, mint a két fiatal „életbölcsességei”. Kicsit hiányoltam azt, hogy nem tudták jobban megértetni a lényeget. Viszont a tánc sokkal közelebb juttatott a megértéséhez, mint a szavak.

Aztán jött a díjkiosztó: Congratulation Kőmíves Csongor. :D
Végül, de nem utolsó sorban A soha vissza nem térő c. előadás. Ami szintén nagyon szórakoztató volt. Kicsit úgy érzem túlzásba, vitték a megcsalás folyamatának lejátszását.
Ebben az előadásban nagyon kedveltem a poénokat és az elhangzott, kreált dalokat.
Összességében a fesztivál nagyon jó volt, nekem legalábbis nagyon tetszett. Várom már a következő fesztivált vagy előadást.


Pánti 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése