Én még az általánosban is akartam volna színdarabokat betanulni és előadni.. a közönség elé kiállás a zenélés miatt nem jelentett akadályt, ám, akkor nem volt erre lehetőség és igazából idő se nagyon. Aztán feljöttem a Salamonba és tudtam ,hogy én szinire fogok járni ha időm nem lesz rá, akkor is! Összejött. Elmentem az első próbára, vagy.. nevezzük inkább meghallgatásnak, ééés jól éreztem magam. Aztán eltelt néhány hét és már otthon éreztem magam, vártam a szinit ,megszerettem a társaságot és kóstolgattam Gábor munkamódszerét is.
Szép lassan rá is éreztem a dolgokra és aztán kezdett zavarni, amikor lötyögés volt és láttam, hogy mindenki szereti a szinit, de mégsem áll úgy oda, ahogy kellene. Éppen ezért örülök idén ennek a pontrendszeresdinek. Nem gondoltam, hogy Gábor tényleg kirak, ha nem lesz meg, mert.. nem álltunk/állunk úgy pontokkal, hogy könnyűszerrel kitudjuk gyűjteni az ötvenet. Aztán rájöttünk, hogy idén valami egészséges munkamorál kialakítását próbálja megcélozni Kolozsi úr, amihez nem kisujj kell, hanem összeszorított fogak, valódi hozzáállás és, hogy munkával tudjuk kifejezni, hogy tényleg érdekel és szeretjük. Nagyon várom már a november végét! :)
Térjünk vissza tavalyra.. Nekem nagyon sokat jelentett akkor is a csapat. Szerettem a Pesti mese ötletét és imádtam a szerepemet. Sajnálom az ODIF-os szereplést. Én akkor, ott a takarásban abszolút nem éreztem nyúzottnak, és nem értettem a közönséget, hogy miért nem veszik az adást.
Remélem, tényleg nagyon remélem, hogy a következő az egy oltárian ütős előadás lesz és megmutatjuk, hogy tudunk mi jobbat is. Hajrá gyerekek, gyerünk Maszkító!
reméljük is:)
VálaszTörlés