2010. dec. 24.

Boldog Maszkito

Imádom az ilyen utalgatós emlékezéseket köszi Zsombi!

Jól esik és örülök, amikor azt hallom Gábortól, hogy szeret minket. Nem azért, mintha nem tudnám, csak.. a próbák alatt (vagy a hosszabb szünetek alatt) nem arra fektetünk/fektet hangsúlyt, hogy minden alkalommal hálát adjunk, hogy itt ez a csapat és együtt dolgozhatunk, meg hogy mennyire imádjuk, amit csinálunk. Persze attól még ez bennünk van, csak.. olyan jó kimondva (leírva) is látni.

Remélem, hogy ugyanilyen (vagy még lelkesebb) munkakedvvel érkezünk meg jövőre (az esetleges harmadikai kómás fejek igazolva lesznek,ugyeee?). Egy nagyon király előadásban bízom és a színpadra állás pillanatáig elvezető munka kecsegtet a legjobban.. ííígy várom!!! Gyertek csináljuk meg! Menjünk fesztiválokra, alkossunk nagyokat, kíméljük meg a lábakat, de mindet jókedvvel és energiával, jóóó? ;;)

Mindenkinek nagy nagy puszi! Boldog Karácsonyt ééés egy még boldogabb új évet!

Ági

2010. dec. 23.

Év végi értékelő, vagy újévi köszöntő!

Kedves Szini Nindzsák!

Úgy gondoltam megosztom veletek néhány gondolatomat az új évről és az elmúlt munkánkról. Először nagy köszönettel tartozom nektek, amiért a munkakedveteket nem töri meg semmi. Köszönöm mindenkinek aki kitartott az elmúlt időszakban. Reméltem, hogy a pontrendszernek valami vonzata lesz. És lett… Azt sem rejtem véka alá, hogy büszke vagyok rátok és nagyon szeretlek benneteket. Azt kérném tőletek, hogy ezután is nézzétek el nekem az agyamentségeimet.

A közeljövőben nagyon kemény de mégis –reményeim szerint- értelmes és sikeres munka vár ránk. Sok minden változik majd a jövő év kezdetével , de ezeket majd személyesen beszéljük meg. Fáradhatatlan munkának köszönhetően végre pólókra is szert teszünk január első felében.

Kívánok nektek nagyon Boldog Karácsonyt, és sikeres munkával teli Boldog Új Évet!

Ha bármilyen kérdésetek van januárig, a csapattal, vagy egyéni munkátokkal kapcsolatban akkor a számomat tudjátok.

K.B.Gábor

korai buék

toborzás, pontozás, Blöff, Razasz, "mindenki közelebbről megvizsgálhatta a plafont", "Adél alszool!", "a fagyi finom volt", búcsúztató, "szilvásbuktát mert azt szeretem", kulissza csutortok, "van 2 csoport vagyis 2 nagy azon belül még 2 tehát 4 és akkor.. ’”+’=)+”’!+%”!+%”!/!””’%+%’+!’”=/”%’()/  NA kezdjük újra!!!", dance.movement.theater., "fust, szinhaz, szerelem", LUV, Yerma, mindencsodasjokivansagotbenemteljesito jotunderes eloadas, Füst Milan, "ha anya csinál kávét az apunak és mielőtt odaadja neki, megkóstolja, hogy jó-e az íze", mikuláskodás, gyerekvároskodás, varosszínpadon éneklés, "ki a csúf bácsi a képen?", "szerinted el akarod mondani amit gondolsz?"

 üdv, há

2010. dec. 12.

Gyerekvaros 2

Masodik gyerekvarosban a szinisek egyik resze. Ha megtetszettek nektek ezek az arcok, fussatoook mert meg ott talaljatook.
Felirat hozzáadása

2010. dec. 1.

Sokminden

Ovodaba
 Huni, Agi (3ba)
 nem kell: Panty, Adel (2be)!!!!
 Tihi, Linda, Meli (Vaskertes)

Zenekaros enekles
 Adel, Doro, Linda(vasarnap)

Gyermekvaros
 Szomaton 1tol az 1 es csoport mennyen a szinhazba a cuccokert
  1. dec.5. 10 oratol 4,5 oraig
   Huni, Bea, Kati, Panti, Linda, Csengi
  2. dec12. 3 oratol
    Adel, Domi, Agi, Meli, Zsolt, Doro
  3. dec 19. 3 oratol
    Tihi, Zsombi, Bogdan, Paula, Tuci, Reka

Karancsi terem
  Meli penteken 19 oratok verset mond a negyvenes KArancsi Sandor teremben

Szini csoportok:
I. csoport, avagy a Szeretkezok  -Szerelem.
 Agi, Zsombi, Panti, Doro, Huni, Zsolt, Reka, Adel, DOmi, Bogdan, Kati, Linda
II. csoport, avagy felolvasok es sajat darabosok
  Tuci, Paula, Bea, Csenge, Tihi, Meli

Szombat dec 11:
I csoport:
15-16:
16-17:
17-18:

Hetfon I csoport + tortenetek

2010. nov. 28.

Ifisztár kommentár

Hát hol is kezdhetem…? 
Konkrétan nem volt a terveim közt, hogy a kedd estémet a suliban töltöm, de nem bántam meg. Gondolkodtam menyek? Ne menjek? Menjek? Ne menjek? 
Az se volt igazából akivel… s én is mint a kis félős leánkák egyedül nem szeretek sehol sem bódogtalankodni. Végül is eldöntöttem, hogy elmegyek, már csak azért is, mert láttam az oldalra kiírva Domi által, hogy lesz pár ismerős is a színpadon s az osztálytársam is fel volt iratkozva. Elterveztem, hogy elhívom az unokatesómat s esetleg valamelyik barátnőm, ha van kedve jönni? A barátnőm akit hívtam… Hát nem művész lélek egy cseppet sem s bizonyára volt jobb elfoglaltsága xD. Miután hazajöttem nem sokkal hívott a barátnőm, hogy esetleg neme jöhet ő is. Mivel, hogy meggondolta magát… Mondom persze, jöhetsz. Felhívom az unokatesóm, ő nem tudott sajnos jönni mert pont 6tól edzése volt, s neki ezek a táncedzések szigorúak, nem léphet le mikor itt van valamelyik komoly edző. Na, ez lényegtelen most, hanem az lett belőle, hogy a barátnőm 6 előtt 10 perccel szolt, hogy mégsem jön -.- … Tehát csak egyedül mentem. Szerencsére összefutottam más barátokkal akik voltak olyan kedvesek s még helyet is foglaltak nekem. 

Na szóval az előadás… Mikor felállt a színpadra a tanítónő én azt hittem odaszobrozok… Gondolhatjátok, hogy a véleményem csupán az volt, hogy egyesek se olvasni nem tudnak, s kicsit többet hisznek magukról a kelletnél ). 

Nem fogok mindenkit külön elemezni, de lényegiben nálam a befutók örökké azok akik a hangjukkal elérik h libabőrös legyek :D. ez majdnem megtörtént. S szőrszálaim csak a preorgazmust értél el xD. Végülis sok csodás hangot hallotam, meg voltak olyanok is akik még gyakorolhattak volna. Nekem minden esetre összben nagyon tetszett a műsor. Pláne mikor Gábor két lánynak is kezet csókolt. Ez aztán a tisztelet s az értékelés jele. Szerettem, hogy mindenben a jót próbálja látni s mindenkit buzdít. Pál Ágit személyesen is ismerem, voltam tanítványa pár évig, s tudom, hogy okos nő, csak akkor beszél mikor kell. Ő ha beszélt mindig jót mondott. A másik két zsűrivel nem voltam megelégedve. Szerintem sokat fecsegtek ahhoz amihez nem értenek, ki is hangsúlyozta az egyik, hogy ehhez se ahhoz se ért. 
Ezen kívül nem értettem egyet mikor a zsűri a step dance csajokat engedte tovább a négy kis akrobata helyett, akik arcán nagyon látszott a csalódás… nekem ők voltak a legjobbak. És az énekben, ha nem is jutott tovább, Előd volt aki feldobta az egész termet Varga Viktor számával . 
Az osztálytársam történetesen az a személy volt, aki meglógott a szemünk láttára az előadásról. Azt hittük csak kilépik levegőzni vagy a mosdóba. Nem tudtuk, hogy miért is megy ki. S persze, hogy mikor következik . De meglépett s másnap nem egyszer mondta nekem, hogy megbánta, hogy lelépett. Gál Szilárdra viszont jövőbe is lehet számítani.  meg ígérte !

Kati