2010. febr. 25.

Pesti mese

Megpróbáljuk átérezni, megélni ezt a kort vagy csak bekukkantani a nagyapáink és nagyanyáink életébe, ahol egy csók, egy pillantás, egy puha kéz fontosabb volt, mint bármi más. Csipegetünk a polgári élet virágkorából, a csodás Budapest aranykorszakából a nők és férfiak legszebb éveiből. Miközben mindent megpróbálunk elképzelni, megalkotni és megmutatni, a legfontosabbat nem hagyjuk szem elől. A játékot. Számunkra a játék a legfontosabb, hogy mindig gyerekek maradjunk és mindig önfeledten játszhassunk.

K.B.Gábor


Pesti mese

Egy színdarab, mely jelenetek sokaságábol épül föl. Bepillantást nyerhetünk az 1800-as évek vége és az 1900-as évek eleje közötti időszakba. Megtudjuk, mi színjátszosok, mi az a korzo, ki is volt az a Seress Rezső, miert olyan jó a ''szeressük egymást gyerekek'' c. dal, mi az az egymas iránti tisztelet. Megismerjük e korszak stílusát. Visszamegyünk az időben és egy időre igazi dámáknak/uraknak érezhetjük magunkat. A színpadon bárki az lehet aki éppen akkor akar...csodálatos. Egy más világ.
Ez a hét tele volt energiával a szamomra. Megállás nélküli rohanás, probák nyakra-főre, folyamatos odafigyelés (ami persze nem mindig jött össze), éhezes, fáradság, öröm, humor, játék, veszekedés, szerelem, zene, ének, fények, üvöltés, hallgatás, késes, idegesség, ruhák, díszletek, bazi nagy zöld asztalok.
Akarom. En ezt akarom. En ilyen heteket akarok meg. Dolgozni akarok, jatszani akarok, ELNI akarok!!! Ez elet gyerekek!
Máté Linda

2010. febr. 21.

Figyelem! Ez az utolsó 100 méter

Hello Nindzsák!

Kérlek bennteket, hogy hétfőre hozzatok el minden kelléket amit találtatok, mert beiktatjuk őket a jelenetekbe. Arra is kérlek benneteket hogy legyetek pontosak, akinek el kell egy két órára lépni az elmegy, addig egyhuzamban dolgozni fogunk, mert azt szeretném hogy ez álljon össze holnap teljesen hogy a hét többi napján ne keljen technikai dolgokkal elveszteni az időt. Pakoljatok magatoknak kaját és munkára fel.

K.B.Gábor

2010. jan. 10.

GYakran Ismételt Kérdések

K: Melyik időpont aktuális, a blogon lévő, vagy amit írtál körüzibe?
V: Amelyiket később küldtem. Körüzi, blog utánna változik.

K: Holnap lesz-e szini?
V: Írja a blogon.

K: Hánytól lesz szini?
V: Írja a blogon.

K: Milyen szöveg kell?
V: Írja a blogon. Ha csak nem személyre szóló.

K: Gábor lesz-e? x16
V: A még nincs cime c. előadásunk próbáira fog jönni

K: Jó lesz ez a szöveg?
V: Szerintem igen...

K: Ki kell nyomtatni, vagy jó a könyv is?
V: Kell sokszorosítani...

K: Tudsz nyomtatni?
V: Igen, leszek olyan jó lelkű, hogy nyomtatok.

K: Mi a blog címe?
V: www.maszkito.szin :>

bónusz:
K: Mi az a szinopszis?

> Am, nem haragszom, csak ezt muszály volt:)

2009. dec. 22.

ó ijó ácijó vakáció, avagy bónusz színjátszókőr Andival, Tikával és Gáborral

Óh, mily jó, Áh, ccijó:-h: almáspite.
Sok hasbaütés, kilövés, bimbózás meg egyéb comizom, torokfejlesztő játék után a szinikör is vakációt kapott. Amellett, hogy takarítunk otthon, sütünk almáspitét, pogácsát, tésztát, mézeskalácsot, beiglit, tortát, karácsonyfát... díszítünk, kaptunk házifeladatot is. Január négyre mindenki kell jeleneteket hozzon megadott 20. század eleji drámaírók műveiből, és kellene szerezni ugyancsak ebből a korból (pontosabban 1890-1914) tárgyakat: ruhákat, eszközöket, iratokat, recepteket, néniket, bácsikat, gyümölcsöket (sunyiba italt is lehet...).
Szóval, mint Gábor otthon, mi sem henyélünk! Mondjuk ő megérdemli. A darabot sokan láttuk, - és Gábort is - megtapsoltuk, nemis egyszer, és lássuk még, nem is egyszer.
Na szóval... um... ez olyan Andis kezdés lett... nade ami most a legfontosabb, hogy tartanánk egy szinikőrt Andi vezetésével, ami 2009 utolsó színjátszóköre lenne

Tehát a különkiadásos színjátszókőr időpontja, amelyet (kis változással: ) Andi és Tika fog tartani (most derült ki, Gábor is lesz):
         29 kedd, 16:00 óra 
kéréseik
  • próbaruhátok legyen! (ne késni) 
  • megtanulni az alábi versecskét: 
    • TIK-TAK-TAK, TIKI-TIKI-TAK
      AZ EGÉRKE AZ ÓRÁRA FELSZALADT
      BAM! BAM!
      ÜT AZ ÓRA DÉLRE
      LEUGRIK A KISEGÉRKE
      TIK-TAK-TAK, TIKI-TIKI-TAK

(19:00 órától Minden jó, ha a vége jó c. előadás ismét)
Legyetek! Kellemes Ünnepeket kívánok!