Az új honlap

http://www.wix.com/szinjatszoter/szinkron



Free website - Powered By Wix.com

székkk

csak a szinisek netfüggők?

Felháborító. Tehát... felháborított engem. (hosszú kérdés jön, ügyeljetek a hangsúlyra) Itt az iskolában csak a sziniseknek akad saját gondolatjuk, csak ők éreznek készséget az írásra, csak ők vállalják belsőjüket, és azokat heves billentyűkattogások és egy 'Bejegyzés közzététele' gomb elégedett lenyomásával másoknak is elérhetővé teszik?

Tudomásom van kb 12 blogolóról a suliban, abból 8 szinis.
unom magam.

há

na kinek van telefonja?

Legyetekszivesek, írjátok le a csettembe szépen a telszámotokat, s akkor összegyűjtöm ide! Az első 10 dupla karamellát kap Gábortól:P

Örjöngést kívánok

Kedves Szini Nindzsák!

Gondolom, hogy már ti is érzitek, hogy egy elég nagyméretű munkába vetjük magunkat. Amit tőletek kérek az nem más, hogy legyetek felénk sok türelemmel. Shakespeare egy nagy harapás lenne de, én úgy érzem, hogy az eddigi közös dolgaink azt mutatják, megértetek egy ilyen méretű munkára. Sok odafigyelésre és koncentrációra lesz szükségetek ehhez a produkcióhoz. Semmiképpen sem felejtsük el, hogy itt még az őrjöngés ami segít még nekünk. Tehát kattanjatok meg, hozzátok a magatok lényét, minden esetlenséggel, bátorsággal, humorral együtt. Mindenki megkapja a maga feladatát ebben az előadásban és egyikőtök szerepe sem kisebb vagy nagyobb. Itt mindenkire, egy csapatra van szükség. Tegyétek félre az előítéleteiteket, és vessétek magatokat bele a munkába. Keresgéljetek, informálódjatok és próbáljatok átszellemülni erre a feladatra. Én nektek ehhez jókedvet és jó munkát kívánok. Minden percet úgy éljetek meg a produkcióban, mint a "vietnámot", ami kemény és fárasztó, de mégis az a cél hajt, hogy meg tudjam csinálni és próbára tudjam tenni a képességeimet.

K.B.Gábor

aki nagyon büszke rátok!

Itt egy dal nektek a jó munkához:

cédrusos

Nagynehezen elővett angolkönyvem böngészésénél, mikor már elolvastam 6 sort, nekifogtam olvasgatni a cédrusról, hogy legyen valami fogalmam, mi is az. Eldöntöttem, hogy megértem a darabot, és a buzgón szerzett tudásommal - hogy ez egy fa, nemis tudom hol honos, de van a himoláján is, és hogy 3000 évet elél, 50 év előtt nem nagyon terem - beültem harmadszor is az előadásra.

Legelőszőr szembecsapott a szotyizós-jósólós hangulat, ami előrevetítette a darabban megjelenített degradált világképet. Épp a legnempénzesebb időszakomban megvettem a szotyit, ettük, rágtuk, pattogtattuk, és dobigáltuk a héját a földre - ilyen lehetőség is csak egyszer van, hogy színházban szemeteljünk -, ami mégjobban éreztette a nemtörődöm - rothadókultúrás! - elcseszett világunkat.

(Sok mondat elé nem fogom, de értsétek oda: ) Szerintem, a korlátozott, kitörhetetlen lelki-testi világról szólt az egész. A regényíró felruházta az általa legfontosabbnak tartott elmélettel a szereplőit, hogy mindenben a pozítívumot lássák - ebben ő hisz, de nem tud így élni. Korlátozott minden mozdulata, lépései, saját agyszüleménye, álomképe marasztalja ott, irányítja őtt. A korlátok között tud csak alkotni, pár gondolatát ismételgeti, amit nagyon beakar szőni a darabjába, de nem képes azoknál többre gondolni. Megjelenik a kopasz buddhista, aki lehetne a legboldogabb, de ő is ugyanúgy elvan a szépségével, a földi dolgokkal. Filozófiára alapozva derül ki, hogy ők nem képesek kilépni zártságukból. 

Először is, Platón dualista világelmélete tárul elénk, hogy a legfőbb jó elérésével lehetünk boldogak. A boldogság, igen...: megházasodik a két ember. Ami örömmel járna, a társkapcsolatok magas szintje, ahol boldogak lehetnénk, de lelövik őket. Kétszer. A másik pedig az elszakadás a materiális világtól: az alkohol. A részeg zöldbiciglis, aki már-már elvan szállva a világból, de hajít egyet a biciklijén, ez sem valósúl meg. 

Nemtudtam - és most sem - mit kezdeni a babás és táncos jelenetekkel: de azok is, ugyanezt az elszakadhatatlanságot sugallják, a táncosok, akik tánccal szintén extázisba eshetnek, de letakarják e fejüket, és a baba, aki a gyerekkor végtelen világában él, őt is lekorlátolják: felöltöztetik. 

Nem tudnak semmit sem megvalósítani, nem tartanak ki a próbálkozásaiknál... egyedül csak a megbolondúlt lény tud boldog lenni: Matyi. (vagy kicsoda... a kutyás arc)

A tajgai szépség - akinek a melleit homokba megformálta az író - ő meghal. Talán ő van a jelenet végén, aki átkel a boldog halálba.

Na igen, a vége... amit még mindig nem értek. Biztos az elmúlás... ha kell ennek magyarázat, akkor: minden amit az életben elértünk, amiket neveltünk, a lábunk elé hull a végén... és azzal annyi.

Technikailag... a ritmusok nagyon jól kijöttek, bár én kidolgoztam volna az étekzésnél, a tányér koccanásoknál is egy ritmust... volt is egy-egy, az morzsáló kis szalvetta  és a poharak lerakásánál. Nem jött ki jól a kiesés a darabból... nem volt élethű, ahogy leszólták egymás jeleneteit. A vége pedig ismét nemtudott lekötni... de ez lehet az elmúlás semmiségére vonatkozó unalom, érdekességtelenség.

Nagyon szép volt, ahogy az elején ropogtak a szotyik, a terem akkusztikája nagyon hatásossá tette... minden roppanás kellett oda, mindegyikben volt érzés.

No de végülis kell hinni valamiben, a buddhista ült a legmagasabb helyen, a cédrus fa koronája alatt:)

há